BÁNAT

BÁNAT

Hát kijöttem ide, az erdőbe.
Lágy libegés, - a levelek zizegnek,
mint a röpcédulák. A föld csöndje

fekszik, nehéz. Ágak, karok nyúlnak:
Minden hatalmat!... Lombos hajamba
száraz ág hull. A száraz ágak hullnak.

Csak egy pillanatra martak ki, csak.
Zúgj, erdő elvtárs! Szinte csikorgok.
Egy pillanatra se martak ki, csak

az az elvaduló csahos rám támadt
s kijöttem, hogy erőm összeszedje,
mint a néni a gallyat, a bánat.

Könnycsepp, - - egy hangya ivott belőle,
eltűnődve nézi benne arcát
és mostan nem tud dolgozni tőle.

1931 ősze