CSÜNGŐJE VOLTAM

CSÜNGŐJE VOLTAM

Csüngője voltam én Lucámnak
s ő rázott férfi s nő előtt.
Fogyó kincsemül, én-mátkámnak,
nem leltem nagyobb szeretőt.
Megpattant, hűvös tűzhelyemhez,
tejecskén nevelt életemhez
nem leltem másik szenvedőt.

Nagyon kell, most hát Isten óvja,
kis csorba bögréjét, szívem.
Majd féltvén két kezébe fogja,
hisz érte bánattal üzen.
Jó volt és rossz volt ő: embernyi,
most nem jó s nem rossz, ám szeretni
ma is lehet még szelíden.

1928 tavasza